3. Így történt meg...

- Oh, Lys! Ő annyira csodálatos, szép és vicces! Most már biztosan tudom, hogy szeretem és hogy járni akarok vele!

- Nyugi Cast! Ne szállj el egy rózsaszín felhőn, a csillám pónik földjére!- Mondta Lys röhögve.

- Szívtelen vagy. Már nem emlékszel arra az időre, amikor Myrát még csak alig ismerted, de első látásra beleszerettél? - itt Lysander és Myra is elpirult, mert már nem jártak, (Lysander Mexxel, Myra Sammel) viszont megmarattak barátnak, és még midig együtt játszanak az együttesben. Cast ekkor észbe kapott. Neki még mindig nagyon furcsa volt ez a helyzetet, és tudta, nem fogja egyhamar megszokni. Habozott egy kicsit, de utána folytatta. - Én akkor támogattalak, viszont te most. - A hangján hallható volt, hogy akart mondani még valamit, de inkább meggondolta magát.

- Bocsi. -mondta. - Castiel megbocsátva bólintott. Myra érezte ahogy a légkör pillanatok alatt megváltozott ezért gyorsan témát váltott:

- van mát terved? - mosolyogta. Castiel megváltozott, teljesen megfeledkezett Myráék problémáiról, és a sajátjával kezdett megint foglalkozni, ettől Lysék megkönnyebbültek, látszott rajtuk.

- Hááát…Nincs…

- vidd el egy koncertre és a végén vallj neki. - Kacsintott Myra.

- Nem jó!Erre már én is gondoltam, de nem lesz olyan koncert a közeljövőben amit szeretne, a legközelebbi 3 hónap múlva lesz és én addig nem bírok várni!

- Akkor egyszerűen csak kísérd haza. - javasolta Lys.

- igen ez lenne a legjobb, de egy ilyen lánynak ennél több kell, nem? -kérdezte Castiel.

- Hidd el, őt nem fogja érdekelni, hacsak nem otthon kéred meg amikor pizsamában, smink nélkül van, kócos hajjal. - mosolygott Myra. - Szerintem alig várja, hogy megkérdezd.

- Úgy gondolod? - csillant meg a remény Cast szemében.

- Naná! Higgy nekem! - kacsintott

- Vagy… - kezdte Lysander.

-Vagy??? - Kérdezték egyszerre.

- Szóval, azt tudjuk, hogy rocker és szeret gitározni… - mondta lassan lys.

- Igen mond már! - keltek ki magukból.

- Ki kéne szedni belőle, melyik a kedvenc száma és..

-És?! Mond…

- Ööö… Castiel, minek szakítottál félbe??? Most elfelejtettem! - Mondta mérgesen.

- Cszt! - Horkant fel Castiel. - Hát ez csodás! Roosie, hogy mondjam meg neked, hogy szeretlek?! - kiáltotta.

- Psszt! Halkabban Castiel! - csitították egyszerre.

-Elég lesz a nyáladzásból! Igen, Tényleg szerencsétlen vagy! Órák után odamész hozzá, amikor nincs ott senki vagy elviszed egy olyan helyre, ahol egyedül lehettek és elmondod neki mit érzel! Ennyi! -kelt ki magából Myra. A banda a kémia teremben települt le, az órák után (az alagsorban éppen az iskolai zenekar próbált). Az hitték, hogy rajtuk kívül nincs senki a második emeleten, de tévedtek… Cassandra (más néven Cassy) mindent halott, mert a fülét az ajtóra nyomta és hallgatózott. eredetileg a szekrényéhez jött, mert a fuvolája benne volt. Ő is játszott az iskolai zenekarban, de elkésett, ezért fel kellett jönnie miközben a próba folyt, csakhogy hangokat hallott a kémia teremből, majd felismerte Castielét, ezért kicsit tovább maradt a kelleténél.

- Köszönöm, Srácok! - hallatszottak bentről a hangok, majd Castiel kinyitotta az ajtót. A folyosón nem volt senki. Myráék utána mentek. Pár perc múlva a folyosó újra kihalt lett. Maikor már biztos volt, hogy nem jönnek vissza, Cassy bújt elő az egyik szekrényből. Az utolsó pillanatban bújt, mielőtt az ajtó kinyílt volna.

- Húúú! - ez meleg volt! - mondta. - Szóval Cast ezt tervezed?! Sajnálom, de ehhez nekem is van egy- két szavam. - Elkezdett röhögni, majd felkapta a fuvoláját, és elfutott.



Egy hét telt el azóta, hogy Cast beszélt Myráékkal. Roosieval egyre jobban mentek a dolgok. Ez a nap hamar eltelt.



- Haza kísérlek! - mondta Castiel.

- Tudom. - mosolyogtam.

- De előtte elmegyünk valahova!

- Tényleg? És mégis hova? - kérdeztem kíváncsian.

- Titok- félmosoly.

- Szeretem a meglepetések!- mondtam kicsit szemérmetlen hangsúllyal a hangomban

- Tudom. - kacsintott.

Elindultunk. Már mentünk egy fél órája, de még nem voltunk igazán messze a sulitól. Végig beszélgettünk. Nagyon jó volt! De aztán Cast megszólalt.

- Ó bassza meg, a kurva éltbe!

- Héj Cast, mi a baj? Minden rendben? - kérdeztem zavartan.

- Benn hagytam a suliban valamit!

- Húú! Ne csináld ezt!

- Mit?

-Azt hittem tényleg van valami baj, te hülye! - sóhajtottam, majd elmosolyodtam. - Mit szólnál, ha visszamennék?

- Nem bánnod?

- Persze, hogy nem! Biztos fontos dologról van szó. Mondjuk, mire visszaérünk a suliba, valószínűleg, már nem lesz ott senki, de nem baj, majd bemászunk az egyik ablakon. - mosolyogtam. Castiel meglepődve nézett rám aztán elmosolyodott és azzal a tekintettel nézett rám.

- Akkor ezt megbeszéltük.

Elindultunk vissza,amikor reccsenést hallottam a hátam mögött. Visszafordultam és kémleltem egy kicsit a tájat, de nem láttam semmit.

- Mi az Roosie?Láttál valamit?

- ja nem, nincs semmi! Csak… Hagyjuk!- erőltettem műmosolyt nyugtalanságomban.

- Okéé…- mondta bizonytalanul. Nem hiszem, hogy hitt nekem.

A suli tényleg zárva volt, ezért az ablakon mentünk be. Cast segített bemászni.

- És mégis, miért is jöttünk vissza?- néztem rá kérdően.

- Mindjárt meglátod! Gyere! - mosolyogott, aztán megfogta a kezem és húzott le a próbaterembe,le az alagsorba.

- Megjöttünk!

- Igen? És most? Miért jöttünk vissza?

- Azért, hogy…

-Igen? Cast mit szeretnél? - mosolyogtam.

- Szeretnék tőled kérdezni valamit…

- Mit?

- Azt, hogy lenél- e a…- de nem tudta befejezni, mert, akkor valaki kivágta az ajtót!

- Cassandra?!- kiabáltuk egyszerre. - Mit keresel itt?!

- Castiel,ne tegyél úgy, mintha nem lenne hozzám közöd! Tegnap még olyanokat súgtál a fülembe, hogy szeretsz, most meg itt vagy ezzel a libával!

-Hogy mi? Castiel, csak hazudik, ugye? - kérdeztem sírós hangon.

- Te meg miről beszélsz??? Ilyet én SOHA nem mondtam! Ne hazudozz Cassandra! -

- Még hogy nem mondtál? Tegnap még meg is csókoltál!

- Én sose tettem ilyet te ribanc! - Cast ökölbe szorította a kezét. Nem bírtam tovább, elkezdtek potyogni a könnyeim.

- De, ez bizony így volt, Roosie! A nyelvem benn volt Cast szájában!

- Te… Ez nem lehet!

- Ne higgy neki, Roosie! Hazudik! - Castiel közelebb lépett Cassandrához, a falhoz nyomta és felemelte a kezét, úgy, ahogy az ember fel emeli amikor valakit pofán akar verni, de Cassy valahogy kikerülte Castiel kezét, előre tudott lépni, mert Cast keze már nem volt útban és megcsókolta! Elkezdett járni járni a nyelve a szájában.

Ezt már végkép nem bírtam, hátrálni kezdtem, majd elfutottam, minél messzebb ettől a helytől.

- Roosie…! Várj!.. Hagyj békén, te kurva! - koppanás aztán Cassandra hangja.

-Nem! - hallottam a hangját a hátam mögül, de nem érdekelt, egyszerűen csak messze, nagyon messze akartam leni ettől a helytől. Kimásztam a suliból. Futottam végig az utcán. A könnyeimtől már csak foltokat láttam. Kezdett besötétedni. Az eső is eleredt. Kifulladtam, ezért megálltam egy hídnál és néhány percig csak kapkodtam a levegőt. Amikor jobban lettem leültem és lelógattam a lábamat a hídról, ahol szerencsére egy lélek sem volt. Még mindig sírtam. De akkor megjelent előttem a Tündér Keresztanyám.

- Na végre, hogy megtaláltalak!- nem szóltam semmit. - Tudom mi a problémád és hidd el, nagy hibát követtél el.

- De háát… A srácot, akit mindennél jobban szeretek előbb smárolta le az a kurva…! - Cassnadra.

-Az!

- Várj! Ne siess ennyire előre! Castiel végig tagadta, nem?

- Igen.

- Megmutatom mi történt valójában!- mosolygott biztatóan. - Ez itt egy varázstükör-és odaadta majd megérintette a felületét. A tükör, mintha vízzé vált volna, ott ahol megérintette elkezdett fodrozódni és hullámzani, majd alakokat kezdtem látni benne. A képek egyre élesebbek lettek ahogy a hullámzás alábbhagyott, majd teljesen eltűnt. Már fel tudtam ismerni az alakokat, Myra épp Lyssel és Castiellel beszélgetett, nyugtalannak tűntek, főleg Castiel. Aztán, mintha a kép kisodródott volna az ajtón keresztül, ki a folyosóra, ott állt valaki, aki az ajtón keresztül hallgatózott és mielőtt Castielék kijönnének ő bebújik a szekrénybe. Tudtam ki az és ez megkönnyebbülés és borzalmas érzés volt egyben. Tudtam, hogy Castiel ártatlan, és azt is, hogy ártatlanul ítéltem el. A kép megint váltott. Láttam magamat és Castet az utcán. De hát ez ma volt! Jobban megnéztem a képet és láttam, hogy egy árny követet minket egésznap. Persze, tudtam ki az, de látni akartam az arcát. Tudtam mi lesz a következő kép: az amikor meghallom a reccsenést. Cassandra, az árny, rálépet egy árgra és mielőtt én hátra fordultam volna, ő elbújt egy fa mögött és kuncogott.

- Azt hiszem ennyi elég -szólt.

- Ezt nagyon elcsesztem! Keresztanya, megtudná nézni hol van Castiel.

- Igen. ööö… Azt hiszem a tetőn van. -majd eltűnt, de a hangját hallottam még. - Gyerünk gyermekem, szerezd vissza magadnak! - aztán csend.

- Köszönöm Tündér Keresztanyám! - Kiáltottam a csillagoknak. Rohantam vissza a sulihoz, fel a tetőre. Castiel ott ült a falnak támaszkodva, kezében egy gitárral.

- Castiel! - kiáltottam és futottam felé.

- Roosie! . felállt és futott ő is felém. Beleborultam a nyakába, Sírtam és éreztem ahogy ő is reszketett már, szorongatta a sírás, csak nem akarta kimutatni.

-Roosie… Én..

-Sss… Ne mondj semmit, mindent tudok. - csitítottam

- De honnan…?

Nem az a fontos, hanem az, hogy te semmiről nem tehetsz, csak Cassandra volt, és nem te.. És… Én sajnálom, csak annyira sokkot kaptam, nem tudtam ott maradni tovább… . még inkább elkezdtem sírni, a lábam is beleremegett, amíg végül már nem bírtam tartani magam, a lábaim elernyedtek. Castiel próbált megtartani, de az ő lábai is remegek, így hát percek múlva összeestünk. Castiel még jobban magához szorított.

-Ssst… - felemelte a fejem és mélyen a szemembe nézett.

- Castiel…-suttogtam bódultan.

- Roosie…Lennél a barátnőm? -Egyre jobban közeledtünk egymáshoz. Az eső még mindig zuhogott, de nem bántam.

- igen. - súgtam. - Már régóta várom, hogy megkérdezd…

- Bocsáss meg, hogy várnod kellet! - a külvilág ekkora számomra már megszűnt létezi, most már csak ő számított nekem. Minden Elcsendesedett.

És Megcsókolt! El sem hittem, hogy megtörtént, Azóta vártam ezt, amióta először találkoztam vele, a suli előtt. Először gyengéd volt, mintha félne, hogy össze fog törni, ezért átvettem egy kicsit az irányítást, hogy mutassam nem kell féltenie, aztán hagytam hadd irányítson tovább. Megértette mit akarok. Sosem csókolóztam még így egy sráccal sem, de , ha létezik olyan, hogy tökéletes csók, akkor ez az volt. Csak akkor hagytuk abba, amikor, már mindketten lihegtünk.

- Szóval ez volt az amit ,, itt felejtettél”? -kuncogtam.

-Nem egészen. - Bódult félmosoly - Várj egy pillanatot. - odafutott a gitárhoz, felkapta és visszajött hozzám. leült,ölében a hangszerrel és elkezdett játszani. Egyből felismertem, a kedvenc számom volt az! Énekelt és annyira érzelmes volt, annyira mi voltunk, hogy sírtam, és az eső még mindig zuhogott, és közben Castiel végig a szemembe nézett.

Amikor befejezte és letette a gitárt ezt kérdezte:

-Roosie, érted már?

- Nem, Castiel. Én az ilyen dolgokat sose fogom megérteni. Én ÉRZEM azt amit te érzel, teljes szívemből érzem,hogy szeretsz és, hogy szeretlek. - Odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Castiel hátra dőlt és én mentem utána, még mindig csókolózva. Aztán elfeküdt és én ráfeküdtem a mellkasára, közben Castiel megfogta a kezem.

Az eső pár perc múlva elállt,de mi még ott maradtunk, ketten, együtt és boldogan.